Kezdőlap ➤ Karrier ➤ YouTube ➤ Második csatorna ➤ Elveszett videók
Puppet_YT
elveszett videói
Ez az oldal még készülőben van...
Az itt látottak hiányosak lehetnek, és valószínűleg nem teljesek!
TACI SOROZAT
Kiemelkedő szerepet játszott a Túlélés a Creeper Invázióban (röviden: TACI) című modos Minecraft sorozatom, mely mindössze csak 4 részt élt meg, ugyanakkor ez volt az első sorozat, amit gépen rögzítettem, és nagy terveim voltak vele, viszont végét sajnos az vetette, hogy a modos világomba beléptem modok nélkül, így minden azok által beadott dolog törlődött a világból, biztonsági mentéssel pedig nem rendelkeztem, így véget kellett vetnem a sorozatnak a 4. epizód után. Persze e tényt gáznak éreztem közölni a közönségemmel, ezért inkább azzal indokoltam a sorozat végeztét, hogy a gépem nem bírja el.
Sajnálom, hogy ezek a videók elvesztek, pedig ezekre némileg büszke voltam minőség tekintetében...
SCRAP MECHANIC
Akkoriban nagyon szerettem játszani a játékkal, ebből kifolyólag kettő videó készült is, amiben ezzel játszom. Az egyikben az építményeimet mutattam be, a másik pedig egy tutorial volt, miszerint miképp lehetséges XOR-es ajtót készíteni.
Sajnos ezek sem kerültek megmentésre, pedig az első különösen vicces volt...
BLOODY TRAPLAND
Annak idején hatalmas Radics Peti fan voltam, és rátaláltam egy Bloody Trapland gameplay videójára. Ezáltal felbuzdulva letöltöttem egy tört verziót, mert nem volt pénzem megvenni az eredetit, majd egy alvásmentes éjszaka után hajnali 5-kor nekiálltam játszani. A videónak Édesanyám figyelmeztetése vetett véget, miszerint maradjak már csöndben hajnalban. Hosszabb sorozatnak szántam, ellenben összesen csak egy részt élt meg.
Maga a videó sajnálatos módon elveszett, ugyanakkor egy pár másodperces részlet megmentésre került. Ez a Discord szerveremen fellelhető!
FACE REVEAL
Hirtelen felindulásból elhatároztam magam, hogy felvállalom az arcomat, ezért elkészítettem ezt a videót. A tartalma mindössze egy epikus zene volt, majd megjelent egy kép rólam napszemüvegben, aztán utána komolyra fordult a szó, és egy tényleges teljes arcos képet mutattam magamról.
A videófájl nemcsak, hogy elveszett mára, de a feltöltés után meg is bántam a döntést bármilyen kiváltó ok nélkül, így a videót néhány héttel a közzététel után priváttá tettem.
EARN TO DIE
Ekkor már terveztem, hogy veszek magamnak egy jó gépet az akkori lassú laptopom helyett, viszont amíg e terv folyamatban volt, nem akartam a csatornát videó nélkül hagyni, ezért elővettem ezt a régi játékot, és ebben a videóban csak mesélgettem, hogy mi újság van mostanság felém, illetve, hogy mik a jövőbeli terveim, hogy telik a nyár, és így tovább... Több részt terveztem, ellenben csak egy epizódot élt meg.
Bár ez már közel van a csatorna tiltásának idejéhez, sajnos ezt sem sikerült megmentenem...
CLASH ROYALE LÁDANYITÁS
Ebben a videóban az egyik nézőm Clash Royale profilján nyitottam ládákat. Ez volt a csatorna utolsó feltöltött videója. A feltöltés után egy nappal megszűnt a csatorna YouTube-on ismert formája.
Hiába a keresés, a videó tiltáshoz igencsak közeli elkészülésének ellenére a fájlt nem találtam meg.